Elősző: Mivel jó ötletnek tartjuk bővíteni a cikkek sorát különböző nézőpontokkal és új impulzusokkal, ezért itt egy fordítás a Cultpunk nevű e-zineről. Az eredeti szerző Oliver Sheppard, aki az Austinban (Dj Death Church néven) a helyi deathrock-post punk zenei élet egyik figurája.
A lemezkiadók szórakoztatóak. Épp úgy övezheti őket fanatikus rajongás, mint a zenekarokat. Mind a Factory, SST, Dischord, 4AD, Rough Trade vagy az Alternative Tentacles esetében megvan az a rajongói bázis, akik részben az alapján lövik be az adott banda stílusbeli és etikai hozzáállását vagy úgy általában az egész anyag eszmei értékét, hogy melyik „istálló” színeiben indulnak. Ez a jelenség visszakövethető egészen a Sun és Decca Records korszakáig.
A kiadók hírneve azonban nem mindig vet pozitív fényt a zenekaraikra. Ez történ az Ephitaph esetében is a '90es években, mely korábban mint neves hardcore punk lemezcég volt ismert, de 2001-re már úgy tartották őket számon, mint azt a kiadót, ami „a biztos halált váró jó zenekarok elfekvőosztálya”. Az Ephitaph szédítő sikerei a The Offspringgel és a Ranciddal mai napig az eladható gumipunk ösvényére terelte és ott is tartja őket, és ezzel magukkal rántva csomó más tehetséges bandát is.
Habár a Crass Records nemigazán futott be a mainstream médiában, mégis hasonló problémák akadnak esetükben a beskatulyázással. Sokan egy kalap alá veszik őket a dühödten csaholó, tüskehajú Exploited-szerű punkbandákkal, azonban a valódi kép ettől jóval komplexebb és kifinomultabb. A Crass és a belőle leágazó Corpus Christi kiadók zenei csemegék változatos skáláját vonultatják fel az industrial, az electro-punk, a deathrock és a post-punk stílusában is. Ez az ismertető ezeket a zenekarokat kívánja bemutatni.
1, Crass - Reality Asylum (1987) Lehet sokak számára meglepő, de a Crass Records első anyaga korántsem annyira punkos hangzású mint feltételeznénk, sokkal inkább apokaliptikus hangzású avant-gardeként jellemezhető. A címadó szám őszintén szólva tulajdonépp dark ambient. Ez alatt baljós hangvételű, vádiratszerűen monologizáló, hátborzongató dark ambient értendő. A „ Reality Asylum” több közös vonást mutat a Throbbing Gristle-el, a Nurse With Woundal és a Current 93 Dogs Blood Rising korszakával mint a '70es évek punkjával (mint pl. a The Ruts). A Small Wonders vissza is dobta a Feeding the 5000-et emiatt a szám miatt, mert a szövegét istenkáromlónak tartották. Ennek ellenére olyan, mint egy psychedelikus utazás a poklon át. Meglehetősen súlyos anyag, különösen ahhoz képest hogy 1978-as. A Crassról többet majd a későbbiekben.
2, Poison Girls A Crasshoz hasonlóan a Poison Girls is a Small Wonders-en kezdte, de később megalapították a saját kiadójukat Xntrx néven. Az énekesük, Vi Subversa a későbbiekben avant-garde cabaret projecteket is csinál a zenekar feloszlása után. A cabaret hangzás azonban már korábban is utolérhető a a Poison Girls „Real Women”-jében is. 2001 vagy 2002 tájékán a deathrock.com fórumán belefutottam egy setlistbe, amelyen szerepelt a Poison Girls „Persons Unknown”-ja is. Egy kis utánajárás után megszereztem a számot, és igazi kedvencemmé vált Vi Subversa érdes, boszorkányszerű énekhangja. Néhány más kedvenc énekesnőm is hasonló jellegű hanggal bír, ilyen például Dinah Cancer a 45 Grave-ből, Diana Ghoul a The Skabs-ből és a Veronica Lipgloss and the Evil Eyes frontembere is.
3, Hit Parade Ez a szólóproject egy Screamers-szerű synthpunk zenekarként indult, de még a Crass-os időkben átváltottak teljesen new wave-re, egy „dance remix-xel” kiegészülve. A „Plastic Coulture” című kislemez alapjában rengette meg a Crass kiadványaitól „elvárható” hangzásáról kialakult sztereotípiákat (nem is beszélve a táncparketten rengő idomokról). Sőt, veszélyesen közel evez a nyersebb EBM kategóriájához is. Az ír Dave Hyndman electro projectje nem tévesztendő össze más, hasonló nevű zenekarokkal. A Hit Parade munkásságából érdemes begyűjteni a „Bad News”-t és a „Plastic Coulture” című korongokat.
4, UK Decay Hát igen, a UK Decay... Egyike annak a három vagy négy csapatnak, amely teljes mértékben jogot formálhat az brit deathrock és/vagy goth keresztapjának megtisztelő titulusára. A Crass pártolásában jelentek meg ők is, 1982-ben a Corpus Christi Recordsnál. Ha egészen pontosak akarunk lenni, egy négyszámos anyaguk volt ez, mely a „Rising from the Dead” címet viseli és megtalálható rajta a „Werewolf”, a „Testament”, a „Jerusalem Over” és a címadó dal is.
5, Lack of Knowledge Erős Joy Division beütés. Éppenséggel a The Mob mellett az egyike a jelenlegi nagy kedvenceimnek, és sajnos ők sem voltak mentesek attól amit én a „Crass-átoknak” nevezek: teljesen indokolatlanul szőnyeg alá söprik őket-újfennt a stencilezett betűk okozta első benyomás, azaz az a koncepció, hogy a híres-hirhedt Crass csomagolás valami Total Chaosos-Punkcore Recordsos fospunkot kell, hogy takarjon.
Ha a Lack of Knowledge-nek és a The Mob-nak másmilyen lemezborítója lett volna (értsd az uniformizált Crass-gazdaságostól eltérő), és kiadta volna mondjuk a 4AD (független brit kiadó – a ford.), nem hinném, hogy abban a hervasztó ismeretlenségben poshadnának, mint jelenleg. Szürke ingek, fekete nyakkendők... a Lack of Knowledge igazi Manchesteri csapat lehetne. Az 1983-as „Grey” című Crass színekben megjelent korong alap darab, valamint ott van még a 1985-ös „Sirens are Back” a Corpus Christi-n is.
6, D&V A D & V betűpár a drum and vocals (dob és ének) szavak rövidítése. Ez a kéttagú minimalista industrial/electro csapat Sheffieldből indult, „az elektropop születési helyéről”, ami otthont adott a Cabaret Voltairenek, a Human Leaguenek és az Arterynek. Egyszerű, puritán industrial, de igencsak fülbemászó. A Crass gondozásában jelent meg a „Nearest Door” (1983) és az együttes nevét viselő korong (1984), amelyen többek között ez a szám is megtalálható:
(a videót szerzői jogok miatt azóta nem közölhetjük)
7, The Cravats Amíg Brian Eno New York-ban játszott fel a no-wave jazz funk punk James Chance and the Cortortions-szal egy albumot, addig The(o) Shend és csapata a saját avant-garde jazz punk zenéjét keverte a tengeren túl, The Cravats néven. Ahogy a Crass és a Poison Girls, úgy a The Cravats is a Small Wonders-en jelent meg először. Később a Crass Records-on többször is kiadtak anyagot, majd egy Corpus Christi kiadványon is, ahol a The Very Things néven jelentek meg. A The Very Things jobban befutott a The Cravats-hoz képest, de stílusjegyeiben folytatta a The Cravats furcsa művészi hagyatékát. Itt található egy dal, amit a The Cravats 1982-ben rögzített a Crass-nál:
Egy pillanatra a The Cavats-nál időzve, hallgassuk csak meg ezt a korai kiadást, ami úgy hangzik, mintha Brian Eno és David Bowie összeállt volna Bowie „Low” korszakában:
8, The Very Things Ahogy az előbb említettük, a The Very Things a The Cravats folytatásaként értelmezhető. Elődeikhez hasonlóan elég beteg egy társaság ahogy az elődjük is, ők is kiadtak egy lemezt a a Corpus Christin, a „The Gong Man” címmel. Ez egy dadaista, skizofrén, experimentális post-punk amire ez esetben készülni kell.
9, KUKL Sokan nincsenek tisztában vele, de Björk is a Crass Records-nál kezdte a karrierjét. Első zenekara, a szintén izlandi kötődésű KUKL (a banda nevének jelentése boszorkányság) furcsa goth/post punk zenekísérlet. A KUKL az egyik legerősebb a kései (1984-1985) Crass Recordsos munkák közül. Első két korongjuk a The Eye („A szem”, valószínűleg George Bataille „A szem története” című műve nyomán), valamint a Holidays in Europe is náluk jelent meg. A banda tagjai később megalapítják a nagyobb nemzetközi hírnevet hozó, The Sugarcubes név alatt futó alt-rock zenekarukat. Ez a szám a KUKL első korongjáról származik:
10, Andy T. A Crass 1982-ben kiadta Andy Thorley költő “Weary of the Flesh” című anyagát, ami a korai experimentális ambient zene csarnokában méltó helyet foglal el. Ez a kiadás Andy T. elbeszélt dialógusait tartalmazza, amit Penny Rimbaud hátborzongató zenéje ellensúlyoz. A korong rokonítható a Whitehouse noise/experimentális industrial zenéjéhez és a Broken Flag-féle experimentális elektronikus bandákhoz, és/vagy John Cooper Clarke punk költészetéhez is.
11, The Mob A The Mob klasszikus értelemben vett punkbandának tartja magát (nem összetévesztendő az azonos nevű New York-i hardcore csapattal). Szerintem azonban tipikusan elégedetlen, sötét hangulatú post-punkot játszanak egyenesen az esős-depresszív angliai Yeovil-ből. A The Mob a könyörtelenül levert és befordulós zenéjével nem tett szert nagy nyilvánosságra – ami a dalszövegeket tekintve elég nagy tragédia, mert azok mind a mai napig erőteljesen hatnak. Sokak fejében a Crass és a The Mob közötti kapcsolattársítás annyira magától érthetődő, hogy fontosnak tartom megjegyezni, hogy a The Mob csak egyetlen két dalos korongot adott ki 1981-ben a kiadónál, a „No Doves Fly Here” címmel. A nemrég újjáalakult banda 2012 májusában a texas-i Austin-ban fog fellépni. Link a deathrock.com-os profiljukhoz.
12, Annie Anxiety Annie megjelenése a Crass Recordsnál és a Corpus Christinél visszautal a Crass zenekar avantgárd gyökereire. (A Crass egy kísérleti zenekar, az Exit hamvaiból támadt fel, akik többféle hangszer- és énektechnikával is próbálkoztak, erről bővebben George Berber Crass biográfiájában lehet még olvasni). Annie Anxiety által 1981-ben kiadott „Barbed Wire Halo” egy gördülékeny, néhol lassabb multi-instrumentális kísérlet, ami a szó legtisztább értelmében vett postpunk. A hangzásvilágát tekintve nagyjából fél úton van a Björk féle KUKL és Diamanda Galás között. A későbbiekben mint Little Annie is ismert.
13, Rudimentary Peni Postpunk-e a Rudimentary Peni? Vagy deathrock? Hardcore punk? Vagy ha nem, akkor pontosan mi is valójában? Az első két Crass Records-os korongjuk után a Corpus Christinél folytatják a pályafutásukat, és kiadták a monumentális Death Church című lemezüket, ami a dark punk stílus mesterműve és 1983-ban a harmadik helyet mondhatta magáénak az angol alternatív zenei listán. A mai napig aktív banda a Death Church megjelenésével felkelti a deathrock rajongók érdeklődését, és a ’87-es HP Lovecraft tiszteletére szerzett Cacophony című albumjával (ez a Outer Himalayan kiadónál jött ki) sikeresen be is betonozta biztos helyét a stíluson belül. A banda a Death Church bevételéből támogatta egy másik deathrock banda, a Part 1 lemezköltségeit.
14, Sleeping Dogs San Francisco művészi, disszonáns, cammogó ütemű, no wave hangzású Sleeping Dogs-ja gúnyosan és mereven debütált 1981-ben a három dalos „Beware” című korongjával. Egy igazi amerikai art-punk a Crass-on.
15, De térjünk vissza egy pillanatra a Crass-hoz. Crass-nak sokkal inkább experimentális hangzása van, mint azt feltételeznénk. Csak pár daluk támaszkodik a megszokott, klasszikus Ramones-féle három akkordra. Penny Rimbaud dobolása pedig egy majdnem folytonos katonásan pergő rat-a-tat-tat-hoz hasonlítható – ami a punk stílust tekintve nem igazán egyedülálló. A legtöbb daluk nem követi a hivatalosan elfogadott punk rocknál megszokott szöveg-szöveg-refrén-szöveg-kórus-szóló-kórus váltakozásokat. Nemár, még hogy „hivatalosan elfogadott” punk rock?! Ja, ilyen is van...
Ahogy a lista elején említettem, az első dal, amit a Crass Recordson kiadtak , egy 5 percnél hosszabb dark ambient agymenés volt, olyasmi, amit a Nurse With Wound is simán kiadhatott volna. És hogy keretbe foglaljuk a történetet, a Crass egyik utolsó kiadott dala egy sötét industrial darab volt, amiben gitárt alig, csak egy folyamatos dobgép pergését lehetett hallani. Itt a Crass industriális, agitprop mesterműjére gondolok , a „Smash the Mac”-re:
Van pár banda, ami nem került fel erre a listára – ez pusztán a saját szubjektív döntésem eredménye. A Zounds post-punk-e? Véleményem szerint nem, habár néhol párhuzamba állítható Gang of Four hangzásával, de kísértetiesen hasonlít az Adverts-re vagy a korai Alternative TV-re is, és ezek számomra mindig sima punk bandák maradnak.
A opera énekesi hanggal bíró énekesnőnek, Jane Gregory-nak később szintén megjelent munkája a késői Crass Records-nál – ezt talán vehetnénk post-post-punknak, de a kiadóval való kapcsolatán kívül Gregory-nak abszolúte köze sincs a punkoz, de még a poszt-punkhoz se. (Ennek a témának a megpiszkálása persze sokaknál kiborítja a bilit, hiszen hogyan határozzuk meg, hogy mi is pontosan a post-punk... de ez a vita már más lapra tartozik.)
Végezetül van még pár banda, amik úgy terjedtek el a köztudatban mint „Crass-os zenekar”; vagy legalábbis abból az anarcho-punk milliőből származnak, bár ténylegesen nem jelentek meg sem a Crass Recordson, sem a Corpus Christi-n (kivéve esetleg a Bullshit Detector c. válogatáslemez-sorozatukat). Ilyenek például Rubella Ballet, Lost Cherees, Part 1, Null and Void, The Astronauts, The Apostles, Hagar the Womb, Sears, Chumbawamba és még sokan mások.
Újra hangsúlyoznám, hogy Crass Records-os és/vagy Corpus Christi-s kiadásokról (lemekről és kislemezekről) volt szó, nem pedig válogatáslemezekről!
Eredeti cikk: Cultpunk.org
Oliver Sheppard Fordítás: Cateye és Sage Noir
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
