Amikor felröppent a hír, hogy hazánkba látogat a Corvus Corax, majd kiugrottam a bőrömből, mivel már majdnem két éve nem volt szerencsém elcsípni őket sehol és megúsztam egy utat Bécsbe. Az A38 hajó adott otthont a nem mindennapi estnek, ahol a német dudásokat két magyar zenekar segítette a középkori hangulat megidézésében. A szervezők részéről mindenképpen merész vállalkozás volt, ezért minden elismerésem a NegativeArt-nak. Megérkezéskor szomorúan tapasztaltam, hogy az A38 sajnos egyáltalán nincs tele, sőt kevesebb, mint félig van.
Elsőként a The Moon and the Nightspirit lépett színpadra nem sokkal fél kilenc után. Sokfélét hallottam róluk, ennek ellenére ez volt az első koncertélményem velük, sőt igazából a zenéjüket is most ismertem csak meg igazán. Középkorinak középkori volt nagyon is, az autentikus hangszerek, az ének, az öltözék, a dallamvilág, minden stimmelt egy jó kezdéshez, mégis erőtlennek éreztem, nem volt meghatározó számomra az, ami a színpadon történt. A közönségen szintén felfedeztem, hogy mindenki csak belenézegetett, majd kis idő után továbbállt, kiment rágyújtani, vagy a bárpult körül lézengett. Valószínű közrejátszott, hogy ők nyitották az estet, mikor még senki nem tud teljes figyelmet szentelni egy zenekarnak, reméljük legközelebb jobban sikerül.
Talán pont emiatt, vagy ennek ellenére a soron következő Yava viszont rendesen megmozgatta a táncolni vágyókat. Ha stílust tekintve azt mondom, punk alapokon nyugvó népzene, akkor nagyon nem tudtam leírni az egyébként egyedi hangzású, behatárolhatatlan, „elsöprő erejű” koncertet, amit elénk tártak azon a bizonyos szombaton. Első hallásra azt gondolhatnánk, volt egy zenekar anno, akitől picit hasonló hangzásvilágot kaptunk, VHK-nak hívták. Aztán rájövünk, hogy jó a gondolatsor, hisz a színpadon ott tépi a húrokat Fritz, volt VHK-s barátunk is. A zenekar felállás a 4+1 fő (Sintho-val, a jávai vokalistával), extrém kinézetükkel vizuálisan is megkapjuk azt a sokszínűséget, amit zeneileg tálalnak fel. Na igen, ez az amit egy koncerttől elvárok, a sok impulzust amit kapok, hogy hirtelen azt se tudjam hova koncentráljak, a zenére, vagy ami mindeközben történik a színpadon, hogy ne tudjak azon gondolkozni, mikor kellene kimenni még egyszer rágyújtani Corax előtt. Gyorsan kiderült, hogy véleményemmel nem vagyok egyedül, bátyám - aki úgy kísért el, hogy csak a németeket ismeri - talán még nagyobb lelkesedéssel táncol mellettem, miközben már az album-beszerzési csatornák után érdeklődik. Körülbelül a második számnál, beszakad a pergődob, majd nem sokkal utána a basszusgitár húrjai sem bírják tovább. Az énekesnő, Polett viccesen megkérdezi a közönséget, nincs-e valakinél véletlenül egy basszusgitár húr és egy pergő, mert nem tudnak tovább játszani. Mivel ez elég valószínűtlen, így kénytelenek a tervezettnél előbb búcsút inteni a lelkes rajongóknak. Azért a dobos még elénekel egy számot, miért is ne, aztán levonulnak.
Elkezd megtelni az első pár sor, mindenki a Corvus Corax-ot várja, és valóban nem is kell sokat várnunk, már jön is ki a három dobos. Legnagyobb meglepetésünkre Patrick Kalauer helyett egy új középső dobos jön ki, amit több percig dolgoz fel a közönség egy része, csodálkozva mutogatnak az új tagra. Akik kicsit utánanéztek a híreknek, azt is tudták már, hogy Wim(dudás) sem lesz itt, mert motorbalesetet szenvedett, vállműtétre vár. Így egy kissé megfogyatkozott, viharvert Corvus-t láthattunk, akik még így is alig fértek el a színpadon. Túllépve az első meglepettségen azért fülig ér a szám, belecsapnak a közepébe, már táncol is a jónép. Viszont a kezdeti lendület után hirtelen visszaesik a hangulatom, kihallani Wim hiányát a dudás szekcióból. Egymás után jönnek a régi számok, mégsem érzem azt, amit általában szoktam Corvus Corax koncerten, nem igazán elsöprő a koncert. Pedig az új „Patrick”-ra, - akiről megtudjuk később, hogy Martin-nak hívják – nem lehet panasz, ugyanolyan lelkesedéssel bünteti a dobot, mint elődje. Ardor is hozza a szokásos formáját, pózol, mosolyog, sőt néha már vigyorog, sokat érintkezik a közönséggel, Castus új szőrrel borított dudája is gazdagítja a kellemes középkori látványt. Kis idő után rájövök, hogy valószínűleg azért nem repít el most ez a zene a középkori vigadalmakba, mert a dudákat nem egybe hallom, mint általában, mindig csak azét, aki hozzám legközelebb áll, a többiekéből csak foszlányokat, amit korábban nem tapasztaltam, pedig minden alkalommal az élen táncikáltam. Első sor hibája talán, középről lehet, hogy tökéletes, de tény, hogy visszavesz a Corax lendületéből. Ettől eltekintve jó volt, táncos, mulatságos, rendesen megmozgatta az embereket. Külön ínyencségként kaphattunk egy számot a Cantus Buranus-ból is, köszönjük. Kapunk ráadást is, a szokásos Chou Chou Sheng-gal búcsúztak végleg nagy meghajlások közepette. Aki szeretett volna velük találkozni kis várakozás után megtehette, fotózkodtak, beszélgettek mindenkivel.
Összefoglalva jó kis este volt, ritkán lehet részünk ilyen rendezvényben, reméljük lesz még több is.
Gabor fotói
