- a hírhedt Balassa Imre rablótanyája -
A Nógrád megyéből Füleken és Losoncon át Zólyom és a felvidéki bányavárosok felé tartó fontos útvonal ellenőrzésére épült Divény várát 1329-ben említi először oklevél. Feltehetőleg a XIII. század második felében, a tatárjárás után építtette az itt birtokos Tomaj nemzetség.
Az Árpád-ház kihalását követő trónharcok idején a környék birtokosai behódoltak Csák Máténak illetve őt támogatták, ám a Divényt és környékét uraló Tomaj nembeli Losonczi család ellenállt az oligarchának. A Felvidék korlátlan ura tőle megszokott módon válaszolt: a família mindkét várát, Divényt és a közeli Gácsot is felgyújttatta. Halálával viszont a király, Anjou Károly Róbert hűségén megmaradt nemesi családok szerencsecsillaga ragyogott fel, így a Losoncziaké is, akik hamarosan újjáépíttették erősségeiket.
A XV. század közepén a Felvidékre befészkelődött husziták foglalták el, őket Hunyadi Mátyás hadai füstölték ki. 1467-ben Mátyás király kedvelt hívének, Guthi Országh Mihály nádornak adományozta a várat, nem egészen egy évszázad múlva pedig a Balassa család tulajdona lett.
És ekkor, az 1550-es években kezdődik Divény igazán mozgalmas élete.
Ali budai pasa 1552-es hadjárata alkalmával sorra estek el a nógrádi várak, a török hódoltság területe egyre szélesedett. Az 1559: 23. törvénycikk elrendelte az akkor – az ágyúharcok korában – már elavult várak megerősítését, erre kötelezték a Balassákat is.
Az addig csak kisebb portyázó török csapatok által zaklatott környékre 1575-ben köszöntött komoly veszély: Hasszán füleki bég Kékkő elfoglalása után Divény felé indult. A törökök tüzérséget is hoztak magukkal, az ostromágyúk hamarosan lőni kezdték a falakat. A 300 fős védősereg hősiesen küzdött a hatalmas túlerő ellen, komoly veszteséget okoztak az ostromlóknak, de nem bírták sokáig a nyomást. A végsőkig harcolva elestek egy kivételével, aki megvitte a hírt a két vár elestéről (öregkorában pedig a Balassák kocsmárosa lett). A veszteségeken felbőszült törökök az elesett védők fejét levágták, kopjára tűzték és azokkal díszítették a rommá lőtt falakat.
Az elfoglalt Divény volt a török hódoltság legészakibb végvára, tovább már nem sikerült terjeszkedniük. A gazdag felvidéki bányavárosok környékét gyakran támadták, de a támadásokat rendszerint felfogták Végles, Korpona és Zólyom erősségei.
Divény a tizenöt éves háború idején, 1593-ban került ismét magyar kézre, amikor Teuffenbach generális és Pálffy Miklós vezette királyi seregek téli hadjáratukban visszafoglalták a nógrádi várakat.
1605 elején kardcsapás nélkül nyitott kaput Bocskai, majd 1619-ben Bethlen hadainak is.
A XVII. század közepén tulajdonosának köszönhetően egyre gyakrabban lehetett hallani Divény váráról.
Balassa Imre gróf apjától örökölte a divényi uradalmat, ezzel Nógrád vármegye legnagyobb birtokosa lett.
Amilyen féktelen és erőszakos volt az előző században Balassa Zsigmond és Menyhért, ugyanolyan garázdának számított Imre. Sűrűn került összetűzésbe a környékbeli birtokosokkal, határvitáiból és jogtalan hatalmaskodásaiból számtalan pereskedése származott. Saját várkapitánya legnagyobb ellenlábasához, a Gács várát uraló Forgách Ádámhoz pártolt.
Balassa Imre felfogadta a környék csavargóit és szegénylegényeit, s velük dúlta a szomszédos birtokokat.
Időközben a féktelen főurat emberölés vádjával Bécsbe idézték, ugyanis egy heves szóváltást követően nejét, Lippay Borbálát kidobta a divényi vár ablakán. Noha a garázda gróf nem jelent meg a tárgyaláson, birtokait elkobozták, őt magát száműzetésre ítélték. Befolyásos barátainak köszönhetően azonban hamarosan minden birtokát visszakapta.
Imre gróf ezután sem nyugodott: rablóbandájával megtámadott egy török kereskedelmi szállítmányt, megszegve ezzel az 1664-es vasvári békét. A várható felelősségre vonás elől Erdélybe szökött, ottani rokonai viszont annyira ellenségesen fogadták, hogy kénytelen volt visszatérni. 1665-ben Wesselényi Ferenc nádorispán ítélőszékében 32 rendbeli nyilvános hatalmaskodás miatt bűnösnek nyilvánították és a pozsonyi várba zárták, Balassa azonban még az év vége előtt megszökött és divényi sasfészkébe menekült.
1666 tavaszán összetrombitálta seregét, hogy elégtételt vegyen régi ellenségein, a gácsi Forgáchokon. A mintegy kétezer paraszt és 3-400 hajdú heves tűzharcban behatolt a gácsi vár külső várába, az istállókból elhajtották a lovakat, valamint a vár alatt majorságokból is elhurcolták a lakosság disznait és juhait. Amit nem tudtak elvinni, azt leöldösték és a patakba hajították, a majorgazdát pedig megkötözve a divényi vártömlöcbe vetették.
A hírre Wesselényi nádor maga vezetett büntetőhadjáratot a főrabló ellen. Serege 1666 őszén körülzárta Divényt, melyet őrsége egynapi lövetés után feladott. A rablólovag ismét a pozsonyi várbörtönbe került, de alig telt el egy év, újra kiszabadult. Divényi várát viszont elvették, abba császári őrség került. Balassa a vár alatt építtetett magának kastélyt (máig épségben áll), ahol folytatta tobzódásait és tivornyáit, titokban pedig várának visszaszerzésén morfondírozott. Ennek érdekében összebarátkozott a császári őrség parancsnokával. Egy alkalommal a várkapitányt és tisztjeit meghívta a vár alatti kastélyába, ahol leitatta őket, majd berontó cimborái irgalmatlanul lekaszabolták az őrség tisztjeit. Még aznap éjjel a halottak ruháiban felmentek a várba, ahol lefegyverezték a gyanútlan őrséget.
A császári udvar nem tűrte tovább a gróf rémtetteit. 1674-ben négyezer császári zsoldos vette ostrom alá Divényt, ám a rablólovag vezette őrség visszaverte a támadást. Balassa elbizakodottan folytatta rablókirándulásait, majd csatlakozott a Thököly-felkeléshez.
1678-ban Thököly tábornokaként ő foglalta el Bozók várát, az udvarbírót lefejeztette, az erősséget pedig felgyújttatta.
1679-ben viszont egérfogóba került: a kurucok ellen hadakozó Strassaldo és Leslie császári tábornokok ostrom alá vették Divényt. Az őrség az erős ágyúzásnak és a kitartó gyalogsági rohamoknak nem tudott ellenállni. A rablólovagot ismét fogságba vetették, bűneiért vára lakolt: Strassaldo zsoldosai puskaporral több helyen megrongálták és használhatatlanná tették. Divény soha többé nem épült újjá, nem is szerepelt a hadi krónikákban.
Balassa Imre még utoljára hallatott magáról: bár fogságba vetették, várát lerombolták és minden birtokát elkobozták, ismét megszökött a fogságból és a keleti országrészbe menekült.
Tállyán halt meg 1683-ban.
