Eagulls

Sirály ez a banda. A legtöbb poszt természetesen arról szól, hogy nyílt levélben tavaly januárban beszóltak a lemezkiadóknak és az alájuk lefetyelő bandákról, egy gyönyörű kép társaságában – de nyilván nem voltak álmatlan éjszakáik ezután sem a sértetteknek, mégis jó olvasni a mögéjük rendeződő underground sajtónyilatkozatokat.

Egy szőrős popsi még vajmi kevés ok a sikerre frusztrált világunkban, a Eagulls nem is ezért kerül rövid bemutatásra ehelyütt. Ez az öttagú jólfésült leeds-i srác megérdemel minden elismerést, és a feszült várakozásnak sincsen különösebb helye március 4-ig, amikor hivatalosan megjelenik a Partisan Records-nál nagylemezük. Pánkéknál már régóta végighallgatható az egész remekbe szabott korong, felütve a Nerve Endings-el, ami után vagy jól viselkedünk és végighallgatjuk szépen sorban, vagy leszaladunk a telepre és felgyújtunk néhány pöpec autót – ilyenkor februárban az ember egy kis melegségre vágyik, nem?

Persze egyszerű lenne elintézni sima punkként a Eagulls-t, a négy akkord-dob-basszus-és még egy gitár felállásból lényegesen több sül itt ki, ha hatásokat nézünk a korai The Cure, a The Clash és a Killing Joke jól kitapintható jelenléte egyértelmű (még beugrott a Horrors első albuma is, de hazaküldtem), ennek ellenére a tagok Gang of Four, The Cramps és The Smiths pólókat koptatnak, ami persze tökmindegy. A lényeg, hogy ismerkedésre több oldal áll rendelkezésre, ahol 2010 óta megjelent nótáikba bele lehet kagylózni, (pl. a kanadai Deranged Records-nál a korai szerzemények), de kaján örömöt istenigazából a debütáló Eagulls album fog a legtöbbeknek jelenteni.