Pernilla Stalfelt a gyerekek által sokszor feltett kérdésekre nem szentimentális válaszokat ad. Elmeséli, hogy egyszer minden élőlény meghal, még a legeslegnagyobbak is. A halál egészen váratlanul is érkezhet. Egyik nap még él a nagyapa, de másnap talán már nem találkozhatsz vele.
Minden nagyon üres és szomorú ilyenkor. Keresi a lehetséges válaszokat arra, mi történik azután, hogy meghalunk. A választ senki nem tudja, csak aki már meghalt. Sokan úgy hiszik, hogy a lelkünk halálunk után Istenhez jut. Ki tudja, talán virág lesz belőlünk... Néhányan úgy hiszik, hogy csillagok leszünk az égbolton. Elmondja, mi történik egy temetésen, hogyan viselkednek az emberek, hogyan gyászolnak. Bemutatja,hogy Mexikóban például az emberek nem szomorkodni járnak ki a temetőbe, hanem, hogy ott vidáman piknikezzenek. "...Ülünk a parkban ketten, némán, Nem szól hozzám semmit odafenn, Lábánál csak egy ismert név áll, S én egy senki vagyok idelenn. Nemsoká` fölállok, s elmegyek, De Ő nem is biccent odafenn. Irigyen lesi minden léptem, - A Nagy ember, aki egykor volt - Magányosan ülve, odafenn."
