A kilencéves Oszkárnak halálos betegséggel kell szembenéznie, s ebben az egyenlőtlen küzdelemben egyedül Rózsa mamira, egy önkéntes kórházi kisegítőre támaszkodhat… Éric-Emmanuel Schmitt még a múlt évezredben, 1997-ben írta meg A láthatatlan ciklusa című kisregénysorozata első darabját, s bő húsz ével később, 2019-ben zárta le a ciklust a nyolcadik kötettel. A sorozat több történetéből színpadi adaptáció is készült, melyeket a világ számos országában bemutattak – Magyarországon a Debreceni Csokonai Nemzeti Színház tűzte műsorára az Oszkár és Rózsa mami színműváltozatát. Ahogy a ciklus több más darabjában, ebben a kisregényben is egy felnőtt és egy gyerek különös, sorsfordító kapcsolata áll a cselekmény középpontjában. (fülszöveg)
“(…) az élet fura ajándék. Először túlbecsüljük, azt hisszük, örökké élni fogunk. Aztán alábecsüljük: rongyos, piszkos, túl rövid, majdhogynem eldobjuk magunktól. Végül rájövünk, hogy nem is ajándékba, csak kölcsönbe kaptuk. Akkor megpróbálunk rászolgálni a kölcsönbe kapott ajándékra. A száz évemmel csak tudom, miről beszélek. Minél öregebb az ember, annál nehezebben találja meg a szépet az életben. Ahhoz már művészet kell, kifinomult érzék.”
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
