Kháron ladikja nem akkor indul velünk
midőn lezárul és befagy a szem.
Zord átkelők soká nyitott szemmel megyünk
a végzetes vizen.
A könyv nem kíván mást, mint annak rögzítését, hogyan kerül szembe minden ember testének elhasználódásával, a halál lassú közeledtével. A rögzítés hangja mindvégig a szelíd önirónia, amely segít megőrizni a rálátást az öregedéssel előbújó rossz tulajdonságokra, a hiúságot próbára tevő apró torzulásokra. Ajánlás helyett két rövid idézettel kínáljuk a könyvet:
„Jól közeledni tehát végnapjainkhoz udvariasság. A megöregedés illemtanának fővizsgája, hogy miképp húzzuk be magunk után az ajtót. Miképp tűnünk el a függöny mögött, mely gorteszk komédiánkat befejezi. Erre azzal a meggondolással kell fölkészülnünk, hogy még egy pillangó halála is botrányos ellentmondás.”
„Minden filozófia – s minden költői lobogó – következetesen a halál, a biztos vesztés ellenében lobog. Oly kitartóan, hogy már-már reménnyel.”
