Alapvetően két zenekar kíséri végig életemet kamaszkoromtól egészen mostanáig. A másikat most titokban tartom, de az egyik a New Model Army. Megírtam már korábbi cikkekben, de miért ne ismételhetném el újra? Az Army volt az egyik első nagykoncertem születésem napján valamikor 90-ben a Petőfi Csarnokban. Postavonaton alvás, majdnem a soproni kollégiumból való kirúgás volt a jutalmam - de azt hiszem megérte volna még az is. Arra is emlékszem, amikor a Pecsa szabadtéri koncert hangrendelet miatt csonkult: Sullivan felhívta a közönséget a Várba - és folytatta egyszál gitárral azoknak, akik elhitték, hogy ez megtörténhet. Évtizedek múltak, ott voltak a Szigeten, számos hajós koncert - még két kéz is kevés megszámolni. Valahogyan én öregszem mégis (?), mert az Army örökifjú maradt.
Volt már egy különleges koncert Magyarországon, amikor a Raw Melody Men szerevezésében segélykoncerttel támogatták a leégett stúdió után bajba került New Model Army-t. És most újra egy különleges alkalom adódott, hiszen Víztoronyban látni szólókoncerten Justin Sullivan-t és Dean White-ot sem hétköznapi esemény. A Fekete Zaj jóvoltából a 2026 őszén indult turnéból két helyszínen is, Pécsett és Debrecenben is megállt a "sereg". A választásom Debrecenre esett, hiszen egy víztorony az mégiscsak víztorony, a Nagyerdő meg Nagyerdő. Mint azt a szervezőtől megtudtam, kifejezett koncepció volt a fellépők részéről, hogy nem fővárosi helyszíneken lépnek fel, intimitást adva kis helyszíneken. Sajnos a kedvezőtlen időjárás nem engedett bóklászást az erdőben, a víztoronynak is csak az alját érinthettük (a földszinti aulában volt a koncert), de tulajdonképpen a lényeg nem ez volt, csak ígéretes körítés.
De nézzük előbb a hátteret. Az őszi 2026-os európai koncertsorozat október 7-én kezdődött az angliai Stourbridge-ben, és október 25-én Augsburgban zárult. A turné magyar állomásai október 16-án Pécs, október 22-én Debrecen voltak. A hivatalos bejelentés szerint több külföldi koncert teltházas volt, így sikerült a pécsi is. A debreceni koncerten nem volt teltház, de a hangulaton ez mitsem változtatott, akinek ott kellett lennie, az ott volt - éljünk ezzel a vacak közhellyel. A koncertbeszámoló szempontjából megemlíthető még, hogy az őszi európai kör október végére ugyan lezárult, de a turné a kontinensen túl is folytatódik: november 3. és 8. között Hongkongban, illetve Kína több városában adnak akusztikus koncerteket. A koncertnek hangsúlyt adhatott - és a jelenlétnek - hogy a tarsolyban lévő rengeteg klasszikus New Model Army koncert mellett ez a félakusztikus koncert lehetőséget adott arra, hogy a közönség ne csak a zenekari hangzás sodrását érzékelje, hanem azt is, hogyan épülnek fel ezek a szerzemények egyetlen énekhangból, gitárból, ritmusból és harmóniákból. Ez különösen fontos Sullivan esetében, mert a New Model Army dalainak jelentős része már önmagában is erős történetmesélés. A hangszerelés visszafogása nem feltétlenül szelídíti meg őket: olykor éppen a szöveg keménysége válik hangsúlyosabbá. A karizmatikus frontembert mindenki ismeri, de kis is Dean White?
A hivatalos biográfia leirata szerint Dean White története azért különösen érdekes, mert a zenekarhoz való csatlakozása egybeesett a New Model Army egyik fontos átalakulási időszakával. 1994 végén került a zenekarhoz, Ed Alleyne-Johnson helyére, billentyűsként. Őt még sikerült elcsípnem a Pecsában, szerintem ő hegedült világító húrral, ami akkor nekem sci-fi-be illett.White az évek során nem maradt meg a billentyűs szerepében. Gitárosként is fontos feladatokat kapott, és a zenekar 2021 végi átalakulása után különösen felértékelődött a szerepe: Marshall Gill korábbi gitáros távozását követően White a billentyűs- és gitárszólamok jelentős részét is átvette. Nem szimpla kísérőzenészként gondolhatunk tehát rá, a szólólemezeken való közreműködése, és az alapvető Army hangzás kulcsembere is Ő.
Karakteres duóként egy emlékezetes koncertet kapott a debreceni közönség. Lehetne kárognom, hogy nem a nagy hímnuszok estéje volt ez, de jobban belegondolva nagyon is jól sült ez el. Míg a korai időszakból, amik nagy kedvenceim a Thunder and Consolation (1989), Impurity (1990), The Love of Hopeless Causes (1993) dalai is szerepet kaptak, szépen tallózott a mester szólómunkáiból is, megszólítva a közönséget és anekdotázva hozta közelebbivé az elmúlt évtizedeket. Markánsan a Between Dog and Wolf 2013-as albuma szerepelt nótákkal, a a már említett 89-es album adta az este folkosabb oldalát. Bombasztikus jelzők helyett inkább finomra hangolt zenés baráti találkozásként tudnám jellemezni az estét. Talán ez a két ember tudja a legjobban, hogy egy dalnak nincs szüksége mindig falrengető hangerőre ahhoz, hogy mélyre hatoljon. Elég hozzá egy hang, néhány húr, és az évek során egymásra rakódott történetek súlya. Justin Sullivan és Dean White koncertjén a régi dalok nem emlékművekként álltak előttünk, hanem tovább élő, lélegző vallomásokként. Hazafelé már nem is az járt a fejemben, hány évtizednyi zene fért bele ebbe az estébe, hanem az, hogy vannak dalok, amelyek mellett egyszerűen jó még egy kicsit úton maradni.
