____________________________________________________
Szilágyi István Hollóidő című regénye a kortárs magyar próza egyik csúcsteljesítménye, amely az 1990-es évek elején jelent meg, és azóta is meghatározó olvasmány az erdélyi irodalomban. A kolozsvári születésű író – aki korábban a Kő hull apadó kútba és a Galambok szerzőjeként vált ismertté – ebben a művében ismét a történelem és az emberi sors találkozási pontjait kutatja.
A cselekmény a 17. századi Erdélybe vezet, a tatár és török dúlások idejébe, amikor falvak és közösségek próbálnak életben maradni a pusztítás árnyékában. A regény középpontjában a félelem és a túlélés kényszere áll, a mindennapi lét állandó bizonytalansága, amelyben a holló – mint a halál, a veszedelem jelképe – minduntalan megjelenik.
Szilágyi nyelvezete különleges: archaizáló, régi ízeket idéző mondatszerkezetekkel és szóhasználattal teremti meg a korszak hangulatát, miközben sodró, feszült ritmust kölcsönöz az elbeszélésnek. Ez a nyelvi réteg nem csupán stiláris játék, hanem szervesen kapcsolódik a regény világához: a szereplők gondolkodásmódját, mentalitását is hitelesen közvetíti.
A Hollóidő nem könnyű olvasmány, de aki engedi, hogy beszippantsa, annak gazdag, komor és felejthetetlen világot tár fel. Szilágyi István itt is azt bizonyítja, hogy egyedülálló módon képes összekapcsolni a történelem súlyát az emberi lét alapvető kérdéseivel.
